Hírek
2026. máj. 14.
DSZC
Az eredmények elismerése
Kiemelkedő tanulmányi és sporteredményekben bővelkedett a Debreceni Szakképzési Centrum 2025/26-os tanéve is.

A Debreceni Szakképzési Centrum tanulói 15 éremmel értek haza a XIX. Szakma Sztár Fesztiválról, de számos sport- és más országos, illetve nemzetközi versenyen is sikerrel mérették meg magukat a fiatalok. A centrum kiemelten fontosnak tartja, hogy mind a diákok, mind pedig felkészítőik munkáját elismerje. A Debreceni SZC Beregszászi Pál Technikum és Kollégium aulájában tartott ünnepségen több mint 70 diákot és 50 oktatót díjazott az SZC, a tanulmányi és sportversenyek legjobbjai mellett, a legeredményesebb DSZC Nagyköveteket és a „Tehetséges Tanulók projektmegvalósításának támogatására” című pályázatban érintett tanulókat is.

– A mai nap jóval több egy díjátadónál, a tehetség, a kitartás és a szorgalom ünnepe, de egyben bizonyíték is arra, hogy a siker mögött ott a mindennapi munka, a fegyelem, a belső igény arra, hogy a kötelezőn túl még többet nyújtsunk – emelte ki az átadóünnepségen Szilágyi Sándor, a Debreceni Szakképzési Centrum főigazgatója. – Diákjaink bebizonyították, hogy a szakképzés messze túlmutat a műhelyek, tantermek falain, hiszen a fiatalok nemcsak tanulnak, de versenyeznek, sportolnak, közösséget építenek és példát mutatnak egymásnak. A siker pedig a mai világban nem csupán a lexikális tudáson múlik, fontos a kreativitás, a problémamegoldó képesség és az igény arra, hogy folyamatosan fejlődjünk. Tanulóink ebben is példát mutatnak, mi pedig büszkék vagyunk arra, hogy a Debreceni Szakképzési Centrum közösségéhez tartoznak. Az eredményeik megerősítenek minket abban, hogy a befektetett munka elnyerte értelmét. Külön köszönet illeti a felkészítőik munkáját, hiszen nélkülük ezek a sikerek nem születtek volna meg. Ők azok, akik inspirálják a diákokat, utat mutatnak és segítenek nekik felismerni a saját képességeiket – mondta.

– A tanév utolsó szakasza mindig a számvetésről szól. Elmondhatjuk, hogy az ország második legnagyobb városában, kiemelkedő gazdasági környezetben egy kiemelkedő oktatói és tanulói közösség áll a szemvetés pillanatában – fogalmazott Tirpák Zsolt, a Debreceni Szakképzési Centrum kancellárja. – Magukat az eredményeket sokszor már önmagukban sikerként értékelik, de a sikert nem egyetlen pillanat szüli, hanem sok száz csendes óra, a korai ébredések és kései hazaérések, sok lemondás és a számtalan újrakezdés. Amikor nem elégszünk meg a jóval, hanem törekszünk arra, hogy a munkánk a legjobb legyen. Oktatóink büszkék lehetnek, hiszen nap mint nap a legjobbra törekednek, így inspirálva diákjaikat úgy a tanulásban, ahogy az életben is. Mi pedig büszkék vagyunk a tanulóinkra, hiszen amit a tanév kezdetén vállaltak, azt teljesítették, ezzel válva példaképpé és az eredményes munka tükörképévé – összegezte.
Iskolánkból az alábbi tanulókat és oktatókat jutalmazták:
„Tehetséges Tanulók projektmegvalósításának támogatására” című pályázat
- Horváth Anna
Felkészítő: Kohári Tibor Sándor
Szakmai versenyeredmények
- Gellért Mercédesz (2/14.a) – OSZTV
Kreatív grafikus szakma
Országos szinten a területi előválogatóból a válogatóba jutott.
Felkészítő oktatók: Holis Kinga, Kohári Tibor Sándor - Balogh Boróka Eszter (1/13.c) – Kézműves Kupa 2026 – 1. helyezés
Szépészet-kozmetikus technikus
Felkészítő oktató: Kissné Tóth Éva Edit
Gratulálunk valamennyi díjazott tanulónknak és felkészítő oktatóiknak a kiemelkedő eredményekhez! Büszkék vagyunk rájuk, hogy tehetségükkel, kreativitásukkal és kitartásukkal öregbítik intézményünk hírnevét.
KAPCSOLÓDÓ HÍREK
FRESH VISION – KREATÍV START
Friss gondolatok. Új nézőpontok. Kreatív energiák.
2026. júl. 1.
DSZC Kreatív

Beiratkozás a 2026/2027-es tanévre
A Debreceni SZC Kreatív Technikumba felvételt nyert 9. évfolyamos tanulók beiratkozására 2026. június 25–26-án kerül sor. Kérjük a szülőket és a tanulókat, hogy a beiratkozáshoz szükséges dokumentumokat előzetesen készítsék össze, és a megjelölt időpontban jelenjenek meg intézményünkben.
2026. jún. 22.
DSZC Kreatív

Erasmus+ projektzáró Párizsban
Sikeresen lezárult a „Digital Horizons: Innovating VET through CGI and VFX Essentials” című Erasmus+ projektünk nemzetközi zárótalálkozója, amelynek Párizs adott otthont.
2026. jún. 22.
DSZC Kreatív

